Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Kép                                                      Nóniusz

 

EREDETE

A napóleoni háborúk során az osztrák császári hadak a francia rosiéresi ménesből több fiatal mént zsák-mányoltak, köztük egy Nonius nevű világospej anglo-norman mént is, melyet 1816-ban Mezőhegyesre osztottak be. Nonius Senior 1816-tól 17 éven állt a tenyésztésben, ez idő alatt 368 kancát fedezett, amely fedezésekből született utána 79 mén és 122 kancacsikó. Utódai közül 15 törzsmén fia fedezett összesen 100 tenyészéven keresztül Mezőhegyesen. Ivadékaival szoros rokontenyésztést űztek, melynek következtében kialakult a fajta konszolidált jellege, és az a kor követelményeinek megfelelő középnehéz katonai hátas és hámos típus, melyet az akkori hadsereg leginkább igényelt. A széles körben használt beltenyésztés azonban nemcsak előnyökkel járt, hanem kialakultak bizonyos küllemi hibák is, melyeknek kiküszöbölésére kiváló, szilárd szervezetű angol telivér méneket alkalmaztak.
A századfordulót nem sokkal megelőzően fedezett Mezőhegyesen az a négy törzsmén, amelyek utódaikon keresztül több generáción át rögzítették és alakították a fajtát. Ezek a Nonius XXIX, Nonius XXXI, Nonius XXXVI és Nonius XLII, amely mének genealógiai vonalát egy 1943-ban kelt rendelet alapján az előbbi felsorolás sorrendjében A; B; C; D vonallal illetik. Ez a besorolás mind a mai napig fennmaradt annak ellenére, hogy 1965-ben a törzsmének számozását újból 1-gyel kezdték, tekintet nélkül a korábbi vonalbeosztásra. A II. világháború után a ló katonai hasznosítása gyakorlatilag megszűnt, és a nóniusz főleg az Alföld igáslovaként vált kedveltté.
1989-től, a Nonius Lótenyésztő Országos Egyesület megalakulásától kezdődően ismét a fajtatiszta tenyésztés és a génmegőrzés a meghatározó tenyészcél.

KÜLLEME

A fajta származását tekintve tömeges angol félvér a melegvérű igás lófajták egyik legtömegesebbike. Az idők során két fő típusa alakult ki a nagyobb és általában fekete színű mezőhegyesi, és a kisebb, szikárabb és főként pej színű hortobágyi. A két tájfajta között egyre csökken a genetikai különbség, de a típus különbözősége jól szembeötlő. A nóniusz legfőbb jellegzetessége a test nagyságával arányos, kissé durva félkos - esetenként kosfej. Nyaka - az arab és spanyol-nápolyi nagy befolyású ősöknek köszönhetően - magasan-, a telivérezett egyedeknél középmagasan illesztett középhosszú, olykor rövid, nem eléggé ívelt. Marja középmagas, izmos, telt. Háta hosszú, középhosszú, széles, jól izmolt. Fara elég nagy terjedelmű, enyhén lejtős, hossza nem éri el a félvér lovak farhosszúságát. Mellkasa dongás, kevésbé mély. Igás jellegének megfelelően szügye széles, igen jól izmolt. Ízületei terjedelmesek, inai szárazak. A hasonló testnagyságú és tömegű európai melegvérű fajták között a nóniusz rendelkezik a legszárazabb inakkal és ízületekkel. Lábhibák előfordulnak, ennek ellenére küllemében elég egyöntetű.

Méretei:
bottal mért marmagassága: 155-165 cm,
szalaggal mért marmagassága: 167-180 cm,
övmérete: 180-210 cm,
szárkörmérete: 22-24 cm.
Színe: pej, sötétpej, fekete.

 

HASZNOSÍTÁSA

Nyugodt vérmérsékletű, szilárd szervezetű kitartó igásló. Jelenleg elsősorban mezőgazdasági igásmunkára használják, de jobb ügető képességű egyedei a fogatsportban nemzetközi szinten is eredményesek.
Hobbycélú tenyésztésének terjedése is elképzelhető, hiszen küllemi tulajdonságai, belső értékmérői, más fajtáktól különálló származása erre alkalmassá teszi. A hobby lótartásban a család mindenes lova lehet, hiszen kocsiban és nyereg alatt egyaránt jól használható.